Augusztus végén bemutatkozott a Szövetség a Bükki Borvidékért közösség. A „jogi formával nem rendelkező civil érdekközösséget” és törekvéseit Sándor Zsolt, Borbély Roland és Hajdú Roland ismertette, akik éppolyan átszellemültek és megnyerők, mint a bemutatott tételek
Maróthy Csaba – ViNCE 2018. szeptember 13.
A múlt hozadéka
A történeti előzményekbe Hajdú Roland avatott be minket: a bükki borvidéki státusz 1970-re nyúlik vissza, akkor került be – tizenötödikként – a borvidékek közé az a majdnem 4000 hektárnyi szőlő, ami kelet-nyugati irányban több mint száz kilométer hosszan terül el. A terület három hegyközségre tagolódik: Bükkaljai (Mezőkövesdtől északra fekszik, nyugaton Eger határolja), Tibordaróc és Ság térsége (legjelentősebb pincészete a Mezei Pincészet), valamint Miskolc és környéke (hosszan felnyúlik a Sajó völgyébe, Edelény térségén túl). Jelentős különbség, hogy amíg a nyugati rész mindig Egerrel tartott szoros kapcsolatot, a keleti Tokaj vonzáskörzetéhez tartozott. A középkorban a nyugati régiót az Egri Egyházmegye felügyelte, az Avas – korábban Szent György-hegy – a középkorban tele volt szőlővel, s a legjobb tokaji dűlőkkel vetekedett. Az Avason ma is nagyjából ezer pince található, melyek nagy része több mint 200 éves. Ezek jelentős részét tokaji pincetulajdonosok birtokolták korábban – a vulkanikus kőbe vájt pincék ideális érlelést biztosítottak az édes boroknak, és a tokaji bor „tranzitdepójául” is szolgáltak. A filoxérajárvány után a város beépítette a szőlőhegyet az Avason, de a pincék egy része bekerült a dzsentrivilág pezsgő kulturális életének áramába – vigalmi negyed jött létre. A kegyelemdöfést a második világháború utáni időszak adta a szőlőtermesztésnek, ugyanis a borvidék ekkor – politikai döntés alapján – a nevesebb és nagyobb borvidékek beszállítója lett: Eger, Tokaj, Kunság. A rendszerváltás a borvidéken folyó gazdálkodást még sebezhetővé tette azzal, hogy a nagy felvásárlók közül kiesett a szovjet export. A termőterületek szétaprózódtak, sok szőlőbirtokos ellehetetlenült, ezért éltek az EU kivágási támogatásával. Ezek a folyamatok vezettek el a jelen Bükki borvidék foghíjakkal tűzdelt területéhez.
A természeti adottságok
A terroir jellemzően magas ásványianyag-tartalmú borokat eredményez, ehhez hozzájárul a melegedő éghajlat, s így magas alkoholtartalmú, nagy testű borok jönnek létre.
Az élcsapat
A Szövetség egyelőre 14 tagot számlál, de az a cél, hogy ez a szám a többszörösére duzzadjon, és üzenetük beépüljön a fogyasztói rutinba: olyan sok évtizedes beidegződéseket szeretnének megváltoztatni a borvidéken, mint például a tömegtermelés. Helyette a cél „a termőhelyek megismertetése, a legalkalmasabb fajták kiválasztása és kutatása, amellyel megalapozható a borvidék önálló identitása”. A kóstoló nap végére körvonalazódott néhány jól kivehető tanulság; például, hogy a magyar fajták közül a zenit sokszínűségében is egységesen magas színvonalú tételekkel tudja megjeleníteni a terroirt. Egy jó név – mint az egri csillag vagy a szekszárdi fuxli –, egy jó szlogen és az egységes palackozás segíthetnek abban, hogy a borvidék beépüljön a köztudatba.
A kóstolónap és tanulságai
Első állomáshelyünk a nyékládházi Pittyen-dűlő, Borbély Roland (Gallay Kézműves Pince) egyik főhadiszállása. A borsor csupa zenit tételből állt, jellemzően a borvidék teljes keresztmetszetéből – karakteres, ásványos, közepes testű, mégis friss, hosszan tartóan gyümölcsös, virágos aromájú és fűszeres tételeket kóstolunk. Csak az első – Hajdú Roland 2016-os dollárhegyi zenitje – volt reduktív bor, amely ásványosságával, friss savaival felülírja az általam valaha kóstolt zeniteket. Engem leginkább a KT Kézműves Borház 2016-os Nyékládháza bora nyűgözött le férfiasan merész, mégis kiegyensúlyozott savaival. A kóstoló stratégiája szerint az egyre édesebb zenitek felé haladtunk – a Gallay Kézműves Borászat azonos névre keresztelt, háromféle hordóban húsz hónapig érlelt zenitjének illata hosszan tartó, fehér virágokat idéz – némi vaníliás beütéssel –, körtés, birses, fűszeres zamata lehengerlő.
A kóstoló második etapja Miskolcon, a Végállomás nevű étteremben volt, a rozé kacsamell mellé zömében rozét és vörösbort kóstoltunk. Itt is hemzsegtek a nagyágyúk, mint például Sándor Zsolt organikus borászatának egyik csúcsteljesítménye, a Lou Lee cserszegi fűszeres.
Nagyon erős a borvidék chardonnay-ban és parfümös fűszeres fehérekben: Hajdú Roland 2016-os a cserépfalui Csúrdóka-dűlőben termett Cherép névre keresztelt finomseprőn, bükki fahordóban 8 hónapig érlelt bora, friss savaival kirobbanóan gyümölcsös tétel. Borbély Roland Gallay 2015-ös fehérburgundija a finomseprőn érlelésnek köszönhetően a palackbontás után egy fél órával is még mindig intenzív illatárral, az ásvány-sav-cukor rafinált egyensúlyával nyűgöz le. Roszkos 2013-as traminije méltán az egri érsek hivatalos bora. Sándor Zsolt 2016-os nemes egyszerűséggel „Cserszegi” névre keresztelt üdvöskéje pedig kirobbanóan gyümölcsös tétel.
Úgy látszik, megújulnak a zweigelt-termőterületek is, s a fajta szakértő kezekben nagyon szép tételeket produkál. A zweigelt kezelésében itt bevett szokás a kiskádbas erjesztés és a finomseprőn érlelés. Bár szinte minden borász más és más hordótípusra esküszik, a jó minőségű tételekben markánsan érződik a terroir. Ezekből a két kedvencem Sándor Zsolt 2013-as Schillerje – amely egy 24 órát héjon tartott 70%-ban hordós, 30%-ban reduktív tétel, erősen vörösboros jegyekkel – és a 40%-ban kocsányon érlelt Gallay Súgó 2013-as zweigeltje. Gyengém lett ez a rövid szellőztetés után megnyíló, aromás fűszerekben gazdag vörösbor.
A jövőről
A három muskétás véleménye egységesnek tűnik sok alapvető kérdésben, de már a szövetség 14 alapító között is vannak viták a fajtaválasztás tekintetében. A mélyebb árok a borértékesítésre fókuszáló termelők, valamint azok között van, akik a jövőt továbbra is abban látják, hogy környező régiókat lássák el alapanyaggal. A szövetség jövője nagyban függ attól, hogy ügyes marketingstratégiával vonzóvá tudják-e tenni a saját víziójukat, a belső többség és a külső tőkeerős vállalkozások számára.