Amikor a rejtőzködő borvidékek című sorozatban a Bükkről írtam, a Gallay Kézműves Pince történetét és borait mutattam be a borvidékkel együtt, de ugyanígy választhattam volna Sándor Zsoltot és borait is. A „bükki fenegyerek” – ahogy azt hiszem valamelyik borkereskedő emlegette -, korábban dolgozott több borvidéken – Tokajban, Egerben – is, de igazi miskolci lokálpatriótaként a Bükki borvidéken, Miskolcon, az avasi pincesoron alapította meg borászatát.
Ahogy a Gallay Pince is (lásd zenit, pinot blanc, zweigelt) Sándor Zsolt is kiemelten foglalkozik olyan, papíron nem sokra hivatott fajtákkal, mint a zweigelt, a cserszegi fűszeres és a zenit. Míg azonban a Gallay Pince modernebb, letisztultabb vonalat képvisel, addig Sándor Zsolt folyamatos kísérletezés mellett extrémebb dolgokat is palackba tölt, általában hasonlóan különleges fantázianevek alatt. Gyakran előfordul a héjon áztatás, a legtöbb bor teljesen vagy legalább nagyobb részben hordóban erjed, még olyan fajták és borstílusok esetében is, amelyeknél ez általában nem jellemző, lásd cserszegi fűszeres és zweigelt rosé.
Korábban kóstoltam már néhány bort a szortimentből, most azonban tizenegy tétel került elém, hála Kézdy Dániel meghívásának, akinek Sándor Zsolt küldte el a borokat kóstolásra.
A sok kísérletezéssel folytán a borsítlusok még nem kiforrottak, folyamatosan alakulnak, finomodnak, és ez azért érződött is néhány tételen. Nem állítom, hogy minden bort kedveltem, de érdekes sor volt, és éppen a pince kiemelt fajtáiból, a cserszegiből és a zweigeltből kóstoltam néhány emlékezetes és egyedi interpretációt.

Sándorné 2017
100% chardonnay. Picit tompa és egyáltalán nem közhelyes illat, fehér húsú gyümölcsökkel, szőlővel, nyári almával, citrusokkal, érintésnyi naspolyával. Ízében nyári alma, citrusok, pici banán és szőlő. Közepes mínusz test, ehhez mérten jó arányok jellemzik. A 2016-os jobban tetszett. 5p-

The Chardonnay from sanfranSzikszó 2017
Komoly eséllyel indulna a minden idők legbetegebb fantázianeve címért a honi borpiacon. 🙂 Szikszói szőlőből készült, és sajnos a neve mellett a bor sem tűnt egészségesnek. Az előző bor után érettebb, oxidatívabb karakterű, az érett alma és a seprős jegyek mellett volt benne egy fura illatjegy, ami engem leginkább naftalinra emlékeztetett. Szájban az előző bornál kicsit teltebb, rusztikusabb, ízben érett és barnulófélben levő almával, pici kesernyével. 3p

Cserszegi 2016
Nagyon visszafogott, meglepően neutrális illat- és ízvilág fehér húsú gyümölcsökkel, pici szőlős karakterrel. Könnyed, laza, bár azért egy átlag cserszeginél talán valamivel szélesebb, Intenzitása viszont megkopott és szerkezetben sem mutat sokat. Régebben, még mintaként, illetve már palackból, de fiatalabb korában kóstolva jobban tetszett. 4p

Zenit 2016
8 hónapig erjedt, de így is megállt 29 g/l maradékcukornál. Illatában édes fehér húsú gyümölcsök, barack- és almafélék, leheletnyi illó. Az egyensúly a cukor felé hajlik, édeskés, barackos, körtés, almás, leheletnyi cseresség és egészen minimális édes répás felhanggal. Utóbbit régebben nem éreztem benne, emiatt nem merném tartogatni. 5p-

Piroskabát 2017
A manapság divatos héjon erjesztett, rosé-színű szürkebarátok újabb tagja. Szamócás illat, piros bogyós gyümölcsös, szamócás, őszibarackos íz, pici seprős jeggyel. Jó egyensúlya van, finoman krémes, nincsenek kilógó élek. 5p

ANNA LUCA 2015
Cserszegi fűszeres, 4 nap héjon áztatás, 8 hónap hordó és seprő. Intenzív, egzotikus illat- és ízvilág: szőlő, licsi, narancshéj, keleti fűszerek, rózsavíz, kis trópusi gyümölcs. Tartalmas, vaskos, kicsikét cseres még most is, de már simább, mint legutóbbi találkozásunkkor, szépen belakta a palackot. Szőlő, körte, egzotikus fűszerek, édes citrusok, fehér húsú gyümölcsök határozzák meg ízét. Egyedi, karakteres bor, magában talán kicsit rusztikus, de keleti kajákhoz ideális társ lehet. 5p+

LOU LEE 2017
Szintén egy hordós cserszegi, ez viszont nem volt áztatva, elegánsabb is az összhatás. Az illat kifejező, fajtaazonos, de nem esik túlzásokba, elegánsan képviseli a fajtát: virágokkal, szőlővel, édes fehér húsú gyümölcsökkel. Lendületes savak vezetik, az alkohol leheletnyit magas, a hordó szerkezetben és ízben egyaránt szépen emel rajta, de a háttérben marad. Citrusok, fehér húsú gyümölcsök, friss almafélék, kevés banán, pici édesfűszerrel, vaníliával körítve. Cserszegiből talán a legjobb, amit kóstoltam és a sorból is ez volt a kedvenc borom. 6p-

Csakaszínébenrosé 2017
Kékfrankosból készült. Az illat eleinte kissé sajtos, szellőzéssel alakul, virágos, epres, cseresznyés, meggyes jegyek jelennek meg. Szájban élénk savakra és egy kis cserességre építkezik, elég jó beltartalmat is rejt, ízében meggy, cseresznye, eper, kis fűszer. 4p.

Rosé 2017
100% Zweigelt. Roséhoz képest egészen sötét, szinte silleres színű. Érett málna, pici fűszer és túrókrém érkezik illatban. Tartalmas, krémes, sima, öblös korty, málnával, eperrel, egy kevés zöldfűszerrel, minimális cserességgel. 5p

Schiller 2015
100% zweigelt, 75%-ban hordós tétel. Színre csak egy árnyalattal sötétebb, mint az előző bor. Egy kis palackbuké már megjelenik, némi karamell formájában, mellette korianderzöld tűnik fel. Szájban vaskos, telt, érett piros bogyós gyümölcsökkel, halvány fűszerességgel. 5p.

Zweigelt 2015
Meggy, málna, szeder, kevés fekete bogyós gyümölcs és egy kis édesfűszer jelenik meg illatában. A szerkezetet inkább a feszes savak tartják, a tannin nem túl sok, de a kortynak van egy kis tapadása, biztosan simulhat még. Meggy, málna, savanykás piros bogyós gyümölcsök, ribizli, a háttérben zöldfűszerek és édesfűszerek. 6p-