2019 több szempontból is izgalmas volt. Az elsősorban azért, mert Mádon elkezdtem dolgozni egy zseniális Sárga Muskotály területen, mely mellett egyszerűen nem lehetett elmenni.


Aranybuborékok a pohárban. Sárga Muskotály 2019

Bakk Norbert miskolci pinceszomszédommal már évek óta beszéltük, hogy mi lenne ha…. nos, ez most realizálódott. A területben pedig első pillanatra megláttam azt, amit tulajdonképpen évek óta kerestem, persze nem tudatosan. Láttam, kivételes a fekvése és a mindent elsöprő tufás talaja mire képes. Szinte megelevenedett a bor, s nem csak az illatát, de még az ízét is “éreztem”. Persze ehhez kellett az a közel 15 év tokaji borok ismerete és kóstolása, mely mind hozzájárult, hogy ez így “testet” öltött. Tulajdonképpen ezek után már “csak” el kellett készíteni a bort. Persze ez sem volt egyszerű, de a nehezén ekkor már túl voltam. Tudtam milyen bort szeretnék készíteni. Megfogalmazódott a cél és az út is megmutatkozott, hiszen jöttek az ötletek, hogyan készítsem, milyen hordót használjak, hogy elérjem azt, amit megálmodtam.


Szüret napján a Sárga Muskotály.

Persze az élet itt is egy picit közbeszólt. A száraznak szánt alapanyag mustfoka két hét alatt az egekbe szökött és a 20-as mustfokból végül 29,5 lett. Újraterveztük. Nem száraz, hanem édes bor lesz! De micsoda édes bor!

  
Egy pohár Sárga Muskotály juice-t? A másik képen pedig az áztatás látható. Sok mazsolával.

Szüretet is gyorsan kellett megoldani, ugyanis csak 2 nap állt rendelkezésünkre. Kikapkodtuk a Furmintokat (remek mustfokkal és savakkal, erről még később hírt adok) a táblából és hozzáláttunk a Sárga Muskotályhoz. Gyönyörű fürtöket szedtünk, nem győztünk csodálkozni a nagyszerűségén. A gyors feldolgozás után 4 napig áztattuk, majd használ 4hl-es és új 5hl-es hordókban erjesztettük.
Amikor elérte a 10-es alkoholt, lefejtettük és palackoztattuk. Nagyszerű érzés volt folyamatosan követni a fejlődését, erjedését, mert igazából így lehet megérteni Tokaj nagyszerűségét és hogy mivé tud fejlődni!

Itt érhető el a Sárga Muskotály 2019

Privacy Overview

This website uses cookies so that we can provide you with the best user experience possible. Cookie information is stored in your browser and performs functions such as recognising you when you return to our website and helping our team to understand which sections of the website you find most interesting and useful.