Jön a 2019-es Piroskabát és mindjárt kettő!

Jelenlegi álláspontom még a házasítások előtt, hogy most 2019-ben rögtön két Piroskabáttal is kijövünk, ami a korábbi évek kísérleteinek szummája. Eddig a kis mennyiség miatt értelmetlen lett volna külön kezelni, ezért összeházasítottam a két különböző eljárású bort....

Újbor kóstoló 2020

Szokásunkhoz híven, most is egy újbor kóstolóval indítjuk az évet. A tematika semmit sem változott, csupán a borok, melyeket minden évben csiszolunk, s néha egy-egy új „versenyző” is belép. Most is van 3 újdonság, melyek még nem voltak eddig a kínálatban....

Ezerfürtű a láthatáron!

Elkészült az újabb évjárata az Ezerfürtűnek, amely tavaly, 2017-ben indult a a pincészetnél. Ekkor még csak amolyan próba volt és csak egy hordó készült, mostanra azonban már lényegesen nagyobb mennyiség lett. Sőt! Folyamatosan fejlesztettünk és nem csak egy komolyabb...

Ismét mini bükki borfesztivál

Az idén utoljára, még a suli kezdés előtt bulizunk egy nagyot! Van sok újdonság, amit mindenképpen meg kell kóstolj és itt lesz Losonci Bálint, aki nem csak a Mátra egyik meghatározó borásza, hanem példaképem, aki nélkül nem jutottam volna el ide, ahol most vagyok!...

Szülinap, méghozzá 48! Ismét közeleg a nagy nap!

Ilyenkor, július közepén szeretnék Neked kedveskedni, hogy ne csak nekem legyen emlékezetes ez a nap! A már tavaly bevezetett 24 órás extra kedvezmény mellett, most még egy „pop-up” kis esti pincebulival is megtoldom. Egész nap nyitva leszek, kivéve 11-14...